Valentina

Azt hiszem le kell írnom. Vagy azért, hogy ne száradjak bele, vagy azért, hogy majd odaadjam, megmutassam, esetleg felolvassam neked:
Mit? Mikor? Miért? Hogyan?

Az egész akkor kezdődött, amikor először megláttalak. Képen. Akkor még csak képen. Nagyon csinosak láttalak, még akkor és ott is, pedig - mint utóbb kiderült - nem voltál túl jól.
Szóval egy kis piros csengős sipka. Azt gondoltam, hogy: "A fene egye meg! De nagyon szép! És nem a sipka!"

Aztán a Karácsony, amikor azt (is) csodáltam, hogyan fér egy ekkora (bocsánat) lányba ennyire sok energia?

Aztán a Szilveszter, amikor nálatok.

Aztán múlt tavasszal, amikor kiderült, hogy óránik lesznek.

Aztán ősz, amikor hetente találkoztunk. Nem tűnt bonyolultnak a dolog. Én(mi) tanulok(tanulunk), te kikérdezed. És kezdett egyre jobb lenni.
Egyre jobban, egyre többet vártam, hogy lesz-e óra. Jól éreztem magam veled, mindenről tudtunk beszélgetni.

Aztán újra Karácsony, amikor megajándékoztuk egymást. "Barátok vagyunk!" mondtuk. És kaptam egy másik ajándékot is. Igen, egy kép az, amin - már nem tudom ki kattintotta el (mármint a képet) - ketten vagyunk.

Aztán Szilveszter, amikor nem nálatok, és olyan gyorsan elmentél. (Jogos!)

Aztán Valentin, amikor megpróbáltam megírni. Még csak úgy, hogy ne találd ki, kitől jött. Egészen sokat konspiráltam, (e-mail címeket gyártottam és hamisítottam, hogy a valódi feladó kiléte maradjon kideríthetetlen) de hiába. Nem tudtam úgy megfogalmazni, hogy az legyen benne, amit szeretnék, de ne derüljön ki, hogy én írtam.